Yuu előtörténete

Név: Yuu
Kor: 16
Nem: Nő
Nemzettség: Tűz népe
Foglalkozás: Idomár/Kovácsinas
Felszerelés: 1 db szamuráj kard (aminek a pengéjébe a céh jelképe van belevésve), 2 db wakazasi, néhány füstbomba, kötszerek és gyógyszerek, néhány fáklya, térképek, iránytű, mászóvasak;

Tulajdonságok:

Külső: 158 cm magas, 52 kg testsúly, vékony testalkat, tengerkék szemek, hosszú rózsaszín árnyalatú haj jellemzi.
A céhet nőire jellemző ruházatot viseli: a melle alá érő páncél-szerű felsőrészt, bordó nadrágot hord. újoncokhoz hasonlóan ő is vörös kockás sapkát visel.

Belső: Elszánt személyiség: amit elkezdett, azt végbe is viszi. Sokat gondolkodik az élet értelmén, talán túlságosan is. Harc közben semmi se tudja elvonni a figyelmét. Általában takarja igazi érzéseit, mivel erősnek akar megmutatkozni, ezzel félemlíti el ellenségeit. Akivel nagyon összebarátkozott, azt sose engedi el és kiáll mellette a végsőkig. Rengeteget hangoztatja kedvenc mottóját: „Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra” illetve néha rébuszokban is beszél. Udvarias hajlamú, no bár ez több értelemben is igaz! A nevelő rokonait semmiképpen se tegezi, az etikettet sose szegi meg és illőképpen bemutatkozik. Gyengéje az evés, és talán ez a legrosszabb tulajdonsága: a falánkság. Mindig több finomságot akar, és alig tud leállni, ezért is meglepő, mennyire vékony. xD Valamelyes módon, ha a tűzhöz ér, az felerősödik (ki tudja, talán családi vonás-e vagy csak az ő rejtett képessége). Ez a valódi oka, amiért a vízben töltött időtől nagyon meggyengül.


Egyéb:
- Hátas állat/partner: Ginryuu vagy egyszerűen csak Gin
- Faj: Sárkány
- Nem: Hím
- Kor: Fiatal felnőtt

- Külső: Vagy 4 méter hosszú, a farkáig. 3 méter magas, karcsú, hófehér test és sörény, tengerkék szemek. A lába karcsúak, melyeken az ujjak pengeélesek. A szarvai szépen élelltek, amik könnyedén átvágják a faléceket. A farka vége tollas, amiben egy zúzó csont rejlik, mellyel simán porrá zúzhatja a fatörzseket.
- Belső: Komoly egyéniség, s egyben hűséges társ. Megértő és igazságos lélek, tulajdonképpen ezért is Yuu partnere. Nem sokat mutatkozik más emberek előtt, mert egy fogságban töltött időszak miatt nem bízik meg annyira, mint a gazdájában és ezért is csak őt engedi fel a hátára. Nehezen szerez tanúbizonyságot a barátságos személyek ártatlanságáról, s ez teszi oly csökönyössé. Akit a szívébe fogad, azokat Yuu-hoz hasonlóan védelmezi, óvja a bajtól és néha megenged magának egy szelíd ölelést. Szeret az ég alatt szárnyalni és szabadnak lenni, és ezért is fél a bezártságtól és a béklyóktól. Nem túl sokáig bír a vízben maradni, annak révén, hogy a tűz teremtménye.


Előtörténet:

Egy távoli falucskában születtem, messze a Tűz országának szívétől. Nem ismertem a valódi anyámat és apámat: a nevelőszüleim szerint még egy harcban estek el. Ők egy céhben dolgoztak, mint kovácsmesterek, ezért nagy hasznát vették a tűzidomításnak. Jómagam is – lány létemre – a többi ott született fiúcska mellett kellett segédkeznem, mint inas. A céh elitjei tökéletesen idomították a tüzet, a kisebbeknek – köztük nekem is – tanították a tűzidomítás fortélyait. Hamar tanultuk meg az újabbnál újabb dolgokat ahhoz képest, hogy csupán 5 évesek voltunk. Akik nem haladtak a tanulással, azok a céh legalantasabb munkáit kapták, és ez motivált a tökéletességre. A nevelőszüleimet túlságosan lefoglalták a precíz, könnyed kardok kovácsolása, illetve megmunkálása. Minden elkészített munkának egy bizonyos helyére (lehet ez a markolata vagy a pengéje) a céhnek a jelképét, egy ágaskodó sárkányt véstek bele. A vezető sokat mesélt a sárkányokról: ők voltak az első tűzidomítók és még ugyan halványan, de még él az általuk tanított stílus. A számuk drámaian csökkent, míg végül kipusztultak (megjegyzés: ez nem teljesen így van, mert a sorozatban Ran és Shaw mesterek az utolsóak a sárkányok közül).


Mire betöltöttem a 10-et, minket, újoncokat leselejteztek 20-ról 6-ra. A dolgok neheze csak most következett: az elitek elküldtek bennünket a legendákból ismert anyagért, a mithril-ért. Már az elején furcsálltam a dolgot, mert még ezt az anyagot nem is mutatták meg nekünk, ám nem mertem ezt az elején megmondani. Napok óta vándoroltunk a főváros befolyásának határain túl. Az egyik fiú a csapat döntése nélkül átvette a vezető szerepét és bevezetett bennünket egy inaktívnak tűnő tűzhányóba. Természetesen a többiek követték, bár én kételkedtem a szavainak erősségében, de azért a srácok biztonságának érdekében követtem a nagyképű hőst. Már vagy 2 perce haladtunk lefelé a kürtőbe, míg végre leértünk. Ott egy nyílásba bemászva egy bányába érkeztünk, melyben drágakövek csillogtak. A hencegő rögtön rávágta, hogy megtaláltuk a mithril-t. Ám jobban megvizsgálva a por alakú kincset, ráeszméltem: ez csupán hamisarany, s a legendásnak mondott nyersanyag csak kamu volt, ahogy a megmérettetés is. Amint ezt elmondtam, éreztük a vulkán aktiválását és belülről ömleni kezdett a forró kőzet. Átvéve az irányítást kitereltem a többieket a helyről. Az előbb felvágós fiút lesokkolóan kellett kirángatnom és motiválni a mászásra. Sietnünk kellett, hiszen a láva bugyogva ömlött felfelé. A helyzetünk kilátástalannak kezdett látszani és ezt jól tudtam. Ám a segítség a legutolsó pillanatban érkezett néhány oroszlán-keselyű képében. A céh ifjú vadászai voltak azok, akiket kimentve bennünket a
tűzhányóból hazavittek bennünket a Tűz népének fővárosába. Ott elmesélvén az esetet a fiút kicsapták a céhből, engem pedig különleges kiképzésben részesítettek. Itt kezdődött igazán a céhbeli életem. Ahelyett, hogy a kovácsolásban segédkeznék, a tűzidomításba fektettünk nagy időt a tanítómmal, így 15. életévemre megtanultam a saját kezemből tűzgolyókat „csiholni”, illetve lángnyelvet előidézni az ökleimből. Állítani mertem, hogy a céh valaha legjobban kiképzett újoncává váltam és erre a környék többi pénzeszsákja is fogadtak.

Ám ez se maradhatott sokáig: a céhet kilakoltatták a földesurak egyike csupán féltékenységből. A fővárosból egy erdő
széli nagy házba költöztünk, ahol régebben kohászat zajlott. Minden megvolt, ami kellett a fellendüléshez, viszont jött egy nagyobb baj: a földesúrnak ez se volt elég és a gyalogjait küldte ellenünk. A létszámfölénnyel alig tudtunk mit kezdeni, így minket, kisebbeket elmenekítettek. A harcosaink bátran állták a sarat, ám az ellenség utánpótlása folyton folyvást jött, míg a céh a nevelőszüleimmel együtt elpusztult. Ezek után minket is üldözőbe vettek. A különleges kiképzés ideje alatt az állóképességem is sokkalta jobb lett és elrejtőztem egy fenyőfa lombjában. A szemem láttára gyilkolták le azokat az ismerős arcokat, akikkel együtt nőttem fel és én nem tehettem semmit se. Miután úgy tűnt, hogy elmentek, visszamentem a felperzselt romokhoz, a tűzből kiemeltem a megmaradt fegyvereket és útnak indultam annak reményében, hogy még ezt meg tudom bosszulni. Tehát útnak indultam támogatások nélkül. Alig hagytam el a régebbi otthonomat, éreztem magamon egy szempárt, viszont még nem mutatta meg magát. Kissé ideges lettem, hiszen ha jobbra, ha balra pillantottam esténként, senki se volt ott, ennek ellenére valaki követett. Minden nappal közeledtem a Tűz népének befolyásának határa felé. Egy nap egy falka páncélos farkas támadt meg. Az idomítás nem használt rajtuk a kemény bőrrétegük miatt és látszólag nagyon éhesek voltak. Ám egy hosszú, tüskés farok nekicsapta a csapat néhány bestiáját. A fellegekből egy hófehér sárkány ereszkedett le, ami egyetlen morgással elijesztette a bandát. Tehát ő volt az, aki folyton folyvást figyelt és vigyázott rám. De azt sose gondoltam, hogy egy sárkánnyal találkozok! Meg akartam simogatni, de néhány fauna vadász megjelent. Ledöbbentek a sárkánytól, ezért is kellett nekik. A fenséges teremtmény tűzzel próbálta elijeszteni őket is, ám néhány darázskeselyűvel átrepültek a lángok felett. A mérges fullánkjukat beledöfték a sárkányba, amitől elkábult. Kihasználván a helyzetet a vadászok megkötözték a legendás lényt és egy csapat óriás rinocérosz bogárral elhordták. Az emberek berobbantották a sziklafalat, így azt hitték, nem tudom őket követni. Alaposan tévedtek: az atlétikai ügyességemmel átszökkentem az akadályon és rejtőzködve követtem a csapatot. Órákig mentek, közben meg szünetet tartottak, hiszen a fehér sárkány folyton folyvást ki akart törni, de
mindig elkábították. Tudatában voltam annak, hogy a darázskeselyűk fullánkjainak a mérge nagy mennyiségben akár meg is ölhetik az állatot attól függetlenül, mennyit bír el a szervezete. Sietnem kellett: a régebben elővett fegyvereknek nagy hasznát vehettem ebben a küldetésben. Viszont egy hátránya mégis akadt: egy sziklaperemen álltak le, melynek alján egy tó volt. Ennek ellenére nem tántorodtam el a feladattól: megvártam, míg elalszanak az őrök és hátulról leütöttem őket. Ezek után a bestiákat megvesztegettem egy kis étellel és visszacsaltam azokat a ketreceikbe. Már csak a sárkányt kellett kiszabadítanom, s az félig sikerült is, ám a vadászok vezére lesből letámadott. Nem is vette észre, hogy a lény félig szabad, inkább velem akart játszadozni. Semmiképp se eresztett, s a perem végére érve lehajított a vízbe. A legnagyobb félelmem beigazolódott és mártóznom kell. De tudtam azt is, hogy érzékeny vagyok a vízre, akárcsak a tűz és ez a kis pancsolás akár az életembe is kerülhet. Próbáltam a felszínre úszni, de nem sikerült és még a levegőm is fogyott. Sose tanítottak meg úszni és ezt nagyon bántam. Amit még hallottam az egy nagy csobbanás és egy nagy kígyó alakú lény közeledett felém. Hamarosan ismét magamhoz tértem: még éltem, sőt mi több repültem! Meleget éreztem a hasamnál és puha selymes sörényt. A sárkány fejét felém fordítva egy apró mosolyt eresztett el. Amint úgy érezte, elmúlt a veszély, leszálltunk. Bár nem bízott az emberekben, mégis hamar megkedvelt. A Ginryuu nevet adtam neki, mivel a zümmögése úgy hallatszott, mintha azt mondaná, hogy Gin. Nagyjából 1 évig maradtunk együtt és a földesúrhoz hasonló gazembereket kaptunk el és a legrosszabb esetben a helyi rendőrség kezére jutattuk, bár Ginryuu nem mutatkozott meg az emberek előtt, ott segített, ahol tudott. Azután úgy éreztük, hogy a Tűz népének területét egy időre el kell hagynunk, míg erősek nem leszünk a bosszúra. Úgy tűnt, Gin szíves örömest követett, mint a védelmezője. Nem voltam egyedül.

Szép történet lett, és előzetes megbeszélés alapján egyelőre csak neked a hátas állat és a sárkány is engedélyezett.


Az előtörténetet:

ELFOGADOM

Idomítás szintje: 2

Képesség pontok: 4

Csinálj adatlapot és ha akarsz, kérj kalandot, vagy állj be Ai mellé játszani.