Név: Ai
Kor: 14
Nem: Nő
Nemzettség: Tűz Népe
Foglalkozás: Idomár
Felszerelés: Iránytű, Valami amivel zenét lehet kelteni, kovakő, kard, köpeny, álarc/maszk
Külső: Magas, vékony testalkata van. Barna haja van amit felszokott tűzni, vagy kiengedi. Ritka világoskék szeme van és enyhén barna bőre. (Kb. mint Beyonce-nak) Egy hajpántot szokott hordani a homlokán amin a Tűz Népe jellegzetes mintája van. Nem mondható kitűnő ruhát visel. Inkább a kitűnő és átlagos között van. Mindig szokott rajta, lenni egy köpeny. A hátán egy sárkánytetoválás van. Karján mindig egy kesztyű díszeleg.
Belső: Ai-nak két éne van. Legalábbis látszatban. Egyik, amivel beépül (erről később), és a másik amilyen igazából. Amikor beépül akkor csendes, nem szól szinte semmit és engedelmeskedik. Szófogadó és illemtudó. Ám igazából egy vérbeli tűz idomár. Előbb cselekszik, és csak utána gondolkodik. Illetlen és sose marad csöndbe. Beszél, beszél és beszél. Olyankor önközpontú idiótává változik. Akiket igazán a szívébe enged azokkal kedves… általában. Amúgy meg ami nem úgy alakul ahogy ő akarja vagy besértődik vagy követelőző lesz. Ha feltörnek benne a régi emlékek szótlan lesz ami sokszor csoda…
Előtörténet:
Most, hogy visszagondolok, nem akarnék megszületni, de ezt nem mi irányítjuk, hanem a szüleink… sajnos. Habár sokan lennének a helyembe én inkább egy paraszt lányának, születtem volna meg nem annak, aminek vagyok. A királyi család rokona vagyok és szinte minden puccos dolgon meg kell jelennem, habár én nem akarok. A ruhákat kb. egy órán át, kell igazgatni, mert „úgy lesz szép”. A hajamat szintén egy óra meg csinálni és ha anyámnak nem tetszenék, akkor mindent újból. Amikor eszünk hiába éhesek vagyunk, mégis keveset lehet táplálkozni, mert az hiszik, hogy evésgondunk van és jön a pletyka tenger. Legalábbis én így látom és érzem. Na bemutatom a „családomat” nos én szívem szerint gyűlölöm őket. Mintha az állatkertből szakasztották volna őket. Nos bemutatom az úgynevezett Apa nevű egyedet. Állatokból leginkább a piros fenekű páviánhoz hasonlítanám. Amikor hazaér senkivel sem foglalkozik, csak leül a konyhába, és szakét vedel és panaszkodik mindenkire. Az Anya nevű egyed pedig egy álruhába bújt páva, aki a sok smink és egyéb kellékek mögött egy ormotlan, hájas disznó. Na meg ott van a két iker. Su és Lin. A mesterpáros. Ők nem állatok, hanem mutánsok, akik azon fáradoznak, hogy engem piszkáljanak és, ha rájuk szólnak a pávián rám, ordít, hogy ők még kicsik és hagyjam békén őket. Na meg a nővérkém, aki szintén piszkál, bánt, cikiz. A levedlet ruháit kell hétköznaponként hordanom, és el kell vele mennem, vásárolni. Na és ki fogja a ruhát? Hát persze, hogy én! A család utolsó tagja az én édes ikertestvérem. Vele is ugyanígy bántak. Jóban-rosszban együtt voltunk. Amikor elkezdtünk iskolába járni akkor külön osztályba kerültünk. Engem megütött a guta. Ő neki is rosszul esett, de nagyon nem foglalkozott vele. Az első 6 évet (Szóval 12 éves koráig) bírtam. Az otthont, az iskolát, és mindenkit. Akkor lettem mindenre érzékenyebb. Minden este barátom volt a sírás, a fájdalom. Az osztályban pont az kezdedt el velem foglalkozni akire a legkevésbé számítottam. Nevét sosem mondta el. Habár alig láttam mivel sokat lógott valamiért. Nos eleinte csak távolról figyelt és én féltem tőle. Mivel elég fehér bőre volt és karikás szeme. Ki ne félne tőle? Aztán egy hét után odajött hozzám. Hamar összebarátkoztunk és miatta tettem, meg amit sosem akartam volna. Lógtam a suliból. Rossz hatással volt rám, de engem nem érdekelt. Jó érzés volt veszélybe kerülni. Elkezdtem kisebb-nagyobb bűncselekményeket tenni, de sose buktam le. Máig is emészt a bűntudat. Kaptam egy ajánlatott, hogy ünnepljük meg egy üstököst. Belementem csak a találka 11-kor lett volna és nekem akkor takarodó, lenne, ezért kilógtam. Éppen léptem volna ki az ablakon, amikor mögöttem a bátyám hangja megszólalt.
- Hova mész? – kérdezte hirtelen, erre én összerezzentem.
- Csak el innen – válaszoltam neki motyogva. Nem akartam a szemébe nézni. Tudtam csalódást, okozok neki. Egyéb családtagjaim nagyon nem érdekeltek.
- Nem kell vele menni – mondta bátyus. – Maradj itt és felejtsd el őket! Nem neked való társaság! – felelte.
- Akkor ki? Ki nekem való? Te el vagy foglalva. A családom meg nem foglalkozik velem csak ők! – mondtam és már ki akartam mászni az ablakon.
- Megyek veled – mondta. Nos nagy nehezen belegyeztem és eljött velem. Persze nem nézték jó szemmel. Éjfélkor jött az üstökös. Akkor megkínált engem egy pohár innivalóval és elfogadtam. Ám bátyus vette át.
- Előbb én – mondta. Amikor megitta az egészet akkor zihálni kezdett. A mostani társaságom pedig félve néztek össze.
- Nem neki kellet, volna meginnia – sziszegte az egyik lány, mivel többen voltunk. Odamentem a bátyámhoz, aki már a földön fetrengett. Pár perc után meghalt. Úgy éreztem, hogy az összes erőm elhagy. Nem, nem szóltam be nekik és nem, nem vertem meg őket, hanem elszaladtam. Azóta nem voltam otthon. Az erdő lett az új otthonom. Egyedül töltöttem napjaimat, majd egy idő után nem bírtam. A kezem tönkre ment a kovakő használatától. Hajam zsíros. Nem ehhez szoktam és ez nagyon zavart. A városhoz visszavágyódtam, de nem a „családomhoz”. Azon a napon, amikor megnyújtottam a fákat és elkezdtem dúdolni. Ez szokásos rituálénak számított nálam, ám amikor a csettingelős rész jött ki aludt a tűz az elsőnél. Akkor jöttem rá, hogy tűz idomár vér folyik az ereimben. Rájöttem, hogy, ha az országban akarok maradni és az idomítást fejleszteni be, kell állnom katonának! Habár buta ötlet mégis sikerült bekerülnöm egy edzőtáborba. Remélem, hogy egy nap el fognak ismerni engem és kedvesebben bánnak majd velem mint eddig.
Egyéb: Maszk (Később képpel)
Tárgy: Ai Előtörténete 
Kedd Dec. 27, 2011 8:59 am
