Név: Kato
Kor: 16
Nem: Férfi
Nemzettség: Föld Királysága
Foglalkozás: Idomár/Bányász
Felszerelés: Pár dinamit, egy szekerce és egy kés
Külső:
Félhosszú barna haja van, átlagos testalkata. Egy köpenyt hord lazán a nyakára tekerve. Felsőtestét egy fekete ujjatlan póló és egy zöld mellény borítja. Kezén egy barna bőr karvédőt hord, ami ujjatlan kesztyűben végződik. A nadrágja homok színű enyhén zöld árnyalattal, egy barna bőr öv tartja. A derekára kötve hord egy vörös övet, amiben a kését és a szekercéjét tartja. Csizmája majdnem a térdéig ér.
Belső:
Jókdélyű ember. Képes bármikor viccelődni, de nagyon sokszor szarkasztikus. Feketehumora és fa viccei egyaránt vannak. Makacs természetű és nagyon nehezen engedelmeskedik másoknak. A földidomítással tökéletesen meg van elégedve, a bányászathoz ez a legjobb képessége.
Előtörténet:
Első gyermekként születtem, a szüleim Tonk és Liana voltak. Apa bányász volt és általában drága köveket bányászott, jól éltünk. Anya idomár volt, amit tudtam tőle tanultam, de nem mentünk bele különösebben az idomításba. Az alapokra tanított csak meg, amennyivel apának tudtam segíteni a bányászatban. Anyával korán, kb 6 éves koromban, amikor már biztosan beszéltem és jártam, elkezdtük megtanulni a földidomítás alapjait. Egyelőre többel nem akart lefárasztani, de egy 6 éves gyereknek ez is épp elég fárasztó volt, még akkor is, ha csak a légzést, alapállást és egyes mozdulatokat vettük át. Anya nem kímélt, és az edzések rendre úgy néztek, hogy légzés gyakorlat, alapállás és az egyszerűbb mozdulatok, majd a végén megint légzés gyakorlat. Ba Sing Se alsó gyűrűjében éltünk a szüleimmel, és soha nem panaszkodtunk semmire. Azt mondják, hogy az alsó gyűrűben a szegények élnek, pedig ez nem igaz. Az alsó gyűrű nem csak a szegényeké, hanem azoké, akik nem állnak közel a királyhoz. Egy biztos, a legjobb teázók itt vannak az alsó gyűrűben, erre a fejemet teszem.
10 éves voltam, amikor megszületett a húgom, Ryoka. Szerettem a húgom, bár benne nem mutatkoztak meg az idomár képességek. Anya azt mondta, hogy ő apa vonalát viszi tovább ezzel. 12 évesen el tudtam menni és beiratkoztam egy földidomár iskolába, ahol tovább tanulhattam az idomítás mikéntjét. 3 évig jártam oda, majd kiléptem. Baromság volt az egész, alig tanultunk valamit és ennyi erővel anya is taníthatott volna, ennyit ő is tudott. 15 éves voltam, amikor úgy döntöttem, hogy segítek apának a bányánál. Már nem kellett tartanunk a Tűz Népétől, így szabadon gyakorolhattuk az idomítást. A bányában apa leginkább drágaköveket bányászott és egy-egy járat vagy alagút kialakítása hetekig, akár hónapokig is eltartott volna kivájni, de ott voltam apának, így ez az idő jócskán lecsökkent. Minden nap végére elfáradtam, ugyanis az volt a dolgom, hogy ahol éppen jónak ítélik a helyet, ott az egész falat beljebb kellett tolni. Egyszerű szikla mozgatás volt, de mivel mögötte is volt fal, így a súly miatt nagyobb erőkifejtésre volt szükség. Emiatt minden nap végére, mikor napnyugtakor elindultunk haza, én úgy éreztem, hogy ólomból vannak a tagjaim és csak épp nem szakadnak le. Otthon ettem pár falatot, majd bedőltem az ágyba. Ezt leszámítva örültem, hogy segíthetek, és éreztem, hogy a szüleim is büszkék rám.
Egy nap megint a bányában dolgoztunk. Apa mutatott egy területet, ahol jó lehet a mai adag. Odaálltam a falhoz, lélegzés, majd megcsináltam a mozdulatot. Ekkor kezdődött minden. A fal túloldalán egy üreg volt, így mikor áttoltam a sziklát meggyengült a bánya mennyezete és beomlott a plafon. Gyorsan reagáltam és próbáltam fent tartani, de nem volt meg hozzá az elegendő képzettségem, így nem bírtam sokáig és nem is volt más ötletem. A plafon végleg beszakadt, de sajnálatos módon apám pont alatta volt és a törmelék betemette. Ki akartam szabadítani, de a többiek kifelé húztak, ugyanis az egész bánya összeomlóban volt. Nagyon megbolygathattunk valamit, mert alighogy kiértünk az egész beomlott betemetve a nyílást és így elvágva apámtól. Ha túl is élte a rázuhanó törmelékeket, egyedül biztos nem jön ki, és a levegője sem tart örökké. Alig láttam a szemembe szökő könnyeimtől alig láttam valamit, a világ elhomályosodott, majd képszakadás.
Mikor felébredtem otthon voltam és anyám ült az ágyam mellett, de valamit nagyon bámult a ház oldalán, mert nem nézett rám. Nem szóltam egy szót sem, mert tudtam, hogy valamilyen szempontból az én hibám apám halála és ezt sosem fogom kiheverni. A jellemem totálisan megváltozott és inkább a szarkazmusba és a makacsságba fordultam át. Ezzel sokkal könnyebb volt leplezni, hogy mekkora bűntudatot is érzek tulajdonképpen. Anya állítólag nem hibáztatott, de tudom, hogy ő is hibáztatta magát, mert ha többet tanít, akkor meg tudom menteni apámat, és még ma is élne. Ryoka 6 éves volt, én pedig 16, amikor megmondtam, hogy útnak indulok. Ellátogatok Omashuba, a Föld Királyság másik nagyvárosába és szerencsét próbálok ott. Magam mögött akartam hagyni a múltamat és ennek ez volt a legmegfelelőbb formája. Anya nem örült neki, húgi meg nem igen fogta még fel teljesen, de ő is könnyezett, mikor elindultam. Az úton Omashuba folyamatosan edzettem magam, hogy földidomár mester lehessek. Az volt a tervem, hogy beállok a Terra-csapatba, ami a Föld Királyának saját bejáratú földidomárok egy elit csapat volt. Sokat hallottam róluk, többek közt azt is, amikor a Tűz Népe elfoglalta Ba Sing Se-t bár azt mai napig nem értem, hogy hogyan. Hősiesen állták a sarat és felvették a harcot a tűzidomárokkal. Mikor hallottam a történeteket, akkor határoztam el, hogy be akarok állni a király seregébe és a Terra Csapat egyik embere lenni. Az út Omashuba hosszú volt és több hónapon keresztül tartott, de megérte. A város nagyon szép volt, és az a postázó rendszer. Leesett az állam tőle. Ez a postázó rendszer már akkor is működött, mikor még a nagy szüleim sem voltak tervben. Annyira precíz és pontos, hogy az leírhatatlan. Azt hallottam, hogy a bátrabbak elkötöttek egy-egy csillét és a postázó rendszeren száguldoztak vele. Egyszer én is ki akarom próbálni, de egyelőre nyuszi vagyok hozzá.
Egy nap kimentem Omashu mellé egy sziklás területre gyakorolni, hogy fejlesszem az idomítást. Eleinte zavartalan volt, majd megjelent egy kacsacsőrű medve. Azt hiszem behatoltam a területére, aminek egyáltalán nem örült. Sosem láttam még kacsacsőrű medvét, és valami azt súgta, hogy ez a találkozás sem lesz felhőtlen. Az állat elbődült azon a jellegzetes hangján, majd lassan megindult felém, jelezve, hogy hagyjam el a területét. Eddig gyakoroltam, de nem tudom mennyire jó ötlet felbosszantani egy ilyen állatot. Végül döntöttem. Felrántottam a kezemet, aminek hatására egy oszlop vágta hasba az állatot. Ismét felbődült, és a hasát fájlalta. Mérgesen nézett rám és folyamatosan morgott. Eltüntettem az előző oszlopot, majd kiemeltem még egyet, ami állon vágta. Ennek sem örült különösebben. Besétált két kőfal közé, amit én ki is használtam, és egy oszlopot idomítottam ki balról, majd egyet jobbról. Remélem okoztam neki elég fájdalmat, és mielőtt megmozdulhatott volna egy közeli sziklához futottam, majd „kilőttem” az állat felé, ami fejen találta. Úgy gondolta, hogy jobb lesz megfutamodni, így hátat fordított és elszaladt.
Visszabaktattam a város biztonságába és az anyától kapott pénzből egy kis házat vettem belőle és állást vállaltam a közeli postázónál. Itt idomíthattam is, ami nem volt bonyolult, valamint dolgoztam és pénzt is kereshettem.
Egyéb: -
Tárgy: Kato 
Kedd Dec. 27, 2011 12:19 am
Na jó, komolyra fordítom a szavakat: az előtörténetedet ELFOGADOM! Kezdésnek adok 1 szintet, tehát most lemaradsz a képesség pontokról! Kreáld meg az adatlapodat, s jó játékot!
