A Föld Királysága

Amint a víz idomár kihívott az Agni-Kai-ra, a kihívást elfogadván a kardomat beleszúrtam a földbe és pusztakezes támadópózt vettem fel, s lehunytam a szememet két másodperc erejéig. Az a szűk idő elég volt arra, hogy átgondoljam, mit fogok lépni. Utána tettem, amit kell: szélnél sebesebben rohantam az idomár ellen, majd a magasba ugrottam és onnan kreáltam egy tűzgömböt, amit riválisomra hajítottam. Reménykedtem, hogy be fog válni és kevésbé alkalmazza a víz idomítást.

Tudhattam volna, hogy azt a tűzgömböt el fogja hárítani, de az ő vízostora is elpárolgott. Ám nem habozott sokáig: a legközelebbi pocsolyából előidézett egy vízgömböt, amit felém küldött. Visszafelé rohantam és fel-fel szökkentem a romokra és onnan elrugaszkodva reménykedtem, hogy kikerülöm a gyengémet, a vizet. Amint felé "zuhantam", öklömet kitartva támadtam, miközben a másikba egy újabb tűzgömböt kreáltam és amint az ökölcsapás betalált, a tűzzel is felszínileg megsértem az idomárt. Ha nem, akkor mögé kerülve sütöm el azt.

Látszólag ez most összejött és a ruháját sikerült lepörkölnöm. Most viszont vizet idomított, amiket végül jégtüskék formájában küldött ellenem. Visszapattantam a kardomhoz és azt kinyújtva heves vágásokkal kettétörtem a támadó dárdákat, remélhetőleg így fog történni. Utána gyorsan visszateszem a földre és két ökölből idézek elő nagyobb lángnyelveket, utána gyors körbefutás közepette dobok rá tűzgolyókat. Úgy gondoltam, ha gyors sebességnél alkalmazom a tűzidomítást, a magas hőmérséklettől a víz gőzzé válik. Tehát hidegvérrel és halált megvető bátorsággal támadtam továbbra is a vízidomárt, mintha az eleme nem is jelentene számomra potenciális veszélyt.

Nem akartam hencegni, de ez már a vízidomár számára ez vesztett ügy volt. Az utolsó számot erre az alkalomra tartogattam: elővettem egy füstbombát, így remélhetőleg eltűntem riválisom elől. Gyorsan ismét felvettem a kardomat, majd egy tűzgömb segítségével, no meg egy ugrással elegendő magasságba szökkentem fel. A kardommal lesújtani készültem, de félúton megálltam, s azt az idomár torkához tartottam, másik kezemben egy tűzgömböt idéztem elő.
- A játéknak vége. - mondtam. - Szépen küzdöttél, de itt a vége.

Elbíztam magamat, de nem ijedtem meg, hála a különleges kiképzésemen szerzett képességeknek. Jácint könnyedséggel dobtam egy hátra szaltót, remélhetőleg ezzel elkerülhetem a döfést. Elővettem a két wakazashi-mat, az egyiket felé hajítottam, a másikat a kezem közelében tartottam. A háta mögé kerülve a lángnyelvet előidézve próbáltam mattban tartani, viszont hátráltattam magamat, mert nem akartam megölni a fiút, és ez talán túlságosan is látszott rajtam.

A wakazashi-t kikerülte, majd egy megfagyasztott gömböt küldött felém. Bíztam abban, hogy egy nagyobb tűzgolyóval elolvaszthatom azt és vízzé válva elfolyik. Ha készen állok, előhúzom a kardomat, és annak köré vonom a tüzet, s azáltal sújtanék le riválisomra.
- Nem olyan biztos! Ne vedd félvállról! - kiáltottam el magamat és támadtam.

Nem jól ment a harc és már kezdtem nagy veszélyben lenni. Egy füttyentéssel magamhoz hívtam Ginryuu-t és a hátára ugrottam.
- Te akartad, hogy keményebb módszerekhez folyamodjak. - mormoltam. - Gin, tartsd lent addig a lángoddal kérlek, míg támadok!
A sárkány bólintott és támadásba lendült. Míg ő letartotta, ugrás közben készültem egy tűzgolyót a riválisom felé hajítani. Reménykedtem, hogy most már megadja magát.