Kyoshi szigete

Hamarosan Gin hátán megérkeztünk Kyoshi Avatar szigetére. A biztonság kedvéért felküldtem az égbe kémkedni, hátha talál valamit. Eközben döbbenten pillantottam meg az Avatar szent szobrát, aminek a feje a földön hevert. Ráadásul máshonnan egy állat ellopta az eltárolt ételtakarmányokat. A helyszínen egy barna szőrcsomót hagyott. A kezembe vettem az egyik szőrt és eltettem. Miután végeztem, kirohantam az erdőbe és magamhoz hívtam Gin-t. Megszagoltattam vele a nyomokat, hátha megtudhat a szagáról valami érdekeset, ami segíthet a falubelieken.
~ Nem valószínű, hogy ottani állat tehette ezt, talán egy vadkansün volt, bár annak nincsen ilyen puha szőrzete ~ Gondoltam, miközben elmerültem gondolataimban. ~ Remélem Gin talál valamit... ~
- Nos? - kérdeztem és megsimogattam a sárkány oldalát.

Egy hosszabb utazás során érkeztem meg Kyoshi szigetére. A híres Avatar, aki a Föld Királyságába született, több, mint hét-, de lehet, hogy nyolcszáz éve élt. Mint minden Avatar ő is nagy tiszteletnek örvend, de a nemzettségnek mindig egy kicsit nagyobb szó. Ahogy beértem a faluba szörnyű látvány fogadott. Megrongált épületek, szanaszét szórt maradékok és egy fej, ami egyáltalán nem volt oda illő. Kyoshi Avatar szobrának feje hevert a földön. Egy lány már vizsgálódott. Nemsokára egy hatalmas hófehér sárkány szállt le mellé. Már készültem, hogy védekezek, de aztán láttam, hogy valamit megszagoltat vele. Közelebb mentem hozzájuk, mert úgy nézett ki, hgy ők is meg akarják találni a rongálót. Mióta ötszáz éve véget ért a háború a Tűz Népével, mindenhol szívesen látták őket, így nem volt meglepő, hogy néhány falusi itt is hálálkodik neki, amiért segít.
- Szia. Te is ezen a szörnyűségen dolgozol? - kérdezem, majd elkérem tőle a szőrcsomót. Ahogy átveszem, érzem, hogy a tapintása érdes, és van benne valami kemény is.
- Tatu-medve. Azt hiszem. - amíg Ba Sing Se-ből keltem át Omashu-ba, találkoztam párral, de nem igen voltak jó kedvűek.

A falusiak elmesélték, hogy az állatok az erdő felől jönnek, illetve arra távoznak. Viszont azt nem tudták megmondani, mik lehettek a betolakodók, ám azt igen, hogy az őrt (aki mellesleg nem szívlelte az állatokat) a takarmányokkal együtt vitték el. Eközben egy nagyjából egykorú férfiú becsatlakozott hozzánk a nyomozásba. Gin természetesen bizalmatlanul szisszentett egyet és elsiklott a levegőben.
- Elnézést, nem kedveli az embereket, rajtam kívül - magyaráztam.
Az idegen fiú bizonytalanul megállapította, hogy egy Tatu-medvével van itt dolgunk. Bólintottam egyet és az erdő felé baktattam. A kezem közelébe készítettem a legfőbb fegyveremet, a szamuráj kardomat és határozottan mentem befelé a rengetegben.
- Te nem jössz? - kérdeztem hátrafelé pillantva a férfiúnak.

Amint odaléptem, a sárkány sziszegett és elrepült.
- Semmi gond, majd megszokik. Remélem, ugyanis nem akartam egy sárkány vacsorája lenni. - Meghallgattuk a falusiak beszámolóját, majd a lány elindult az erdő felé, de még visszakérdezett, hogy nem jövök-e.
- Már hogy ne mennék. - mondtam a lánynak, majd megnyugtattam pár falusit, hogy nem lesz semmi gond, és minden rendbe jön majd, aztán a lány után siettem. Ahogy mellé értem bemutatkoztam, mert az elmaradt.
- Kato vagyok, bocsánat, ez nemrég elmaradt. - a lány előhúzott egy kardot. Én már csak elvből sem használtam, na de ő a Tűz Népéhez tartozik, mások a szokások.

A fiú természetesen követett, s később be is mutatkozott: Kato-nak hívták.
- Örvendek - mondtam. - Yuu vagyok.
Amint mendegéltünk, két irány nyílt elénk. Az egyik egy sziklás vidék felé vitt, ahol rengeteg lábnyomot lehetett találni, míg a másik felé egyre kevesebb szőrcsomót lehet észlelni. Kigondoltam egy megoldást.
- Mi lenne, ha itt szétválnánk? - vetettem föl az ötletet Kato-nak. - Te a lábnyomokat követed, én meg a szőrcsomókat. Ha valami gond van én fel tudok küldeni egy tűzgolyót a magasba, te meg azt hiszem egy kicsit meg tudod rengetni a földet.
Eközben Ginryuu felettünk húzott el a szőrcsomós irányba, úgyhogy a földön haladva követtem és sok szerencsét kívántam a földidomár fiúnak.

A lányt Yuu-nak hívták. Nos, ami késik nem múlik. Egy elágazáshoz értünk és Yuu felajánlotta, hogy váljunk szét. Ő követi a szőr csomós csapást, én pedig a lábnyomok felé megyek tovább a sziklás területre. Bólintottam, majd láttam elhúzni a fejünk felett a sárkányt, és Yuu is bevette magát az erdőbe. Elindultam a sziklás terület felé. Mikor túl sűrű és zavaros lett az út, alig láttam valamit, úgy döntöttem kicsit át alakítom. Egy erős, biztos dobbantással kiemeltem egy sziklát a földből, majd a kezemmel elindítottam. A szikla darab megnyitotta előttem az utat és mintha a távolban fényt véltem volna felfedezni.

Nem sokkal később Gin csatlakozott hozzám a földi terepen. Egy bólintással jelezte, hogy felfedezett valamit az égről és futni kezdett. Követtem a fehér sárkányt, míg egy kör alakban elhelyezkedő épületsor tövébe nem érkeztünk. Némán biccentettem egyet Gin-nek és a kör felé indultam, miközben a kard tegezét szorítottam.
~ Ki tudja, miféle vad rejtőzködhet itt... ~ gondoltam kissé izgatottan. ~ Nagyon lepukkadtnak, silánynak néz ki ez a hely, mégis, mintha itt lenne valaki... ~
Egy kavicsot a kezembe vettem és ugyanolyan lendülettel eldobtam. A koppanás remélhetőleg előcsalogatja a tettest és hamar meg lesz oldva eme ügy.

Egy darabig tudtam követni a nyomokat, de azok nem sokkal később megszűntek. Leguggoltam, hogy megnézzem mitől tűnhettek el a nyomok, majd ahogy megérintettem, éreztem, hogy vizes. Itt valami nem stimmelt. Mit keresne erre egy víz idomár, vagy bárki más a Víz Törzséből? Visszanéztem és reméltem, hogy a lánynak nem esett baja, nem tudom, hogy hova vezetett az a nyom. Elmélkedésemet egy apró zaj csapja meg, és minden formaságot mellőzve rögtön egy mozdulatsorral nyitok, és egy oszlopot emelek a magasba a sziklából, aminek a tetején ott marad a zaj forrását okozó ember. Újabb mozdulat, majd villámgyorsan visszahúzódik az oszlop, és a nő a földön fekszik. A ruhájáról nem úgy néz ki, mint aki a Víz Törzsébe való.

A koppanás hallatára tatu-medvék és tatu-oroszlánok csapatja bukkant fel a házak árnyékából. Elég dühödteknek néztek ki. A háttérben pedig egy vízidomár állt, aki egy általa kreált vízostorral tartotta az állatokat az irányítása alatt.
- Tehát a maga műve az a sok-sok kár... - mondtam.
Bizony, nem tudtam úgy megszólítani a nálamnál jóval idősebb embereket, mint a rokonokat vagy a barátokat. Ez az udvarias ösztön sosem múlt ki belőlem, bár ebben a helyzetben bántam is. Ginryuu acsargott és védekező pózt felvéve várt a rohamra. Én előrántottam a kardomat, majd ahogy korábban ígértem, fellőttem egy tűzgolyót, Kato-nak jelezvén.
- Remélem, meglátja - szóltam Gin-nek. - Te foglald le az állatokat, míg én szembeszállok kedves barátunkkal. - itt a vízidomárra néztem.
Gin komolyan bólintott és támadó pózt vett fel. Előrántottam a kardomat és védekezés közepette indultam meg ellenfelem felé.

Amikor épp bele lendültem volna a csatába, és úgy nézett ki, hogy az ellenfelem is visszatámad megláttam egy tűzgolyót, ami magasan szállt fel a fák fölé.
~ Ez biztos Yuu lesz. - jobb lesz sietni, különben bajok lesznek. Tettem a kezemmel négy mozdulatot, amivel négy oszlop közé zártam az ellenfelem, ezzel biztosítva, hogyha visszajövünk még itt lesz. Mivel nem voltam még annyira képzett, így egy drasztikusabb módszert kellett alkalmaznom. Kiemeltem egy sziklát a földből, majd magam felé rántottam és felugrottam rá. Ezzel gyorsabban utazhattam, és nem kellett kiváló idomárnak sem lenni hozzá. Elhelyezkedtem és száguldottam.

Az idomár elmondása alapján a mesterével együtt sose szerették Kyoshi Avatar-t, illetve az őrt már a tatu-medvék már végeztek vele, legalábbis így fogtam fel. Ezek után három tatu-medve és két tatu-oroszlán támadt meg, ám Ginryuu a farkával elsöpörte az oroszlánokat. Zümmögéssel jelezte, hogy elintézi az állatokat, én csak foglalkozzak a vízidomárral. Kardomat támadásra emeltem, s villám sebességgel rohantam felé, vágtam egyet, majd egy rejtett pontról egy tűzgolyóval támadtam. Tudatában voltam annak, hogy ha bekapok egy csapást abból az ostorból, komoly bajban lehetek.
~ Ezek szerint most a gyengébb láncszemmel állok szemben. Ha végeztem, mindenképp meg kell találnunk a mestert... ~ gondoltam, mikor az idomár felé rohantam. ~ Csak bírjam ki a vizet! ~

Nem telt sok időbe, míg a kilőtt sziklákkal megérkeztem újdonsült társamhoz. A sárkány néhány állatot intézett éppen el, Yuu pedig egy víz idomárral kezdeményezett harcot.
- Siettem, amint tudtam. - mondtam, majd szemügyre vettem a vízidomárt. Az itteni klímához mérten meleg öltözetben volt, barna haja és kesztyű.
- Már rég nem a Víz Törzsénél vagy. Nincs meleged? - kérdeztem gúnyosan, mire megijedt, mert nem látta, hogy közeledem, és egy víz gömböt indított meg felém. Reflexből cselekedtem és egy falat emeltem, majd süllyesztettem vissza.
- Nyugi, én nem akarlak bántani, csak megérteni, hogy miért tetted. - mondtam, mire nem válaszolt, hanem Yuu felé csapott az ostorral. Az utolsó pillanatban emeltem elé falat, és reméltem, hogy nem döbbent meg annyira, hogy ne tudjon védekezni.

Hamarosan Kato meg is érkezett. Az idomár víz gömbbel támadt a férfiúra, aki sikeresen felhúzott egy falat, ezáltal az lepattant róla. Az újdonsült társam látszólag nem akarta bántani az idomár fiút, de ő ehelyett felém csapott az ostorral. Ledöbbentem a felém érkező támadástól, amit végül Kato földfala védett ki. Egy pillanatig még döbbenten álltam, utána összeszedtem magamat. A vízidomár Agni-Kai-ra hívott ki. Meglepődtem, hiszen csak két tűzidomár vívhat ilyen harcot, ami akár halállal is járhat! Megőriztem a hidegvéremet: a kardot beleszúrtam a földbe.
- Elfogadom a kihívást - mormoltam.
Vártam a következményekre és csak védekeztem és reménykedtem, hogy ezt túl fogom élni. Noha ez nem általános Agni-Kai-nak ígérkezett, mégis komolynak vettem a kihívást és méltó ellenfelemnek fogtam fel a fiút.